15.-16. Fejezet

 

Tizenötödik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Sidonie nem tudta, hogy képes-e megmozdulni. Aden tetején feküdt, testének minden csontja zseléssé, izmai pépessé váltak. A férfi ilyen hatással volt rá, és nem gondolta, hogy ez csak a vámpírvérének köszönhető. Bár azt a cuccot palackozni kellene, és afrodiziákumként árulni. Csesszék meg a kis kék tablettákat! A vámpírok egy vagyont kereshetnének a vérük eladásával. Biztos van valami oka, hogy eddig nem tették, tűnődött. Erről majd meg kell kérdeznie Adent. Bár az Adennel való szex sokkal több volt, mint egy korty a véréből. Voltak mozdulatai. Amit a nyelvével tudott csinálni... Emlékek finom hullámzása gördült végig a testén, ujjai a férfi mellkasába fúródtak, miközben megremegett egy miniorgazmustól.

Aden átkarolta a lányt, nagy keze lesiklott, hogy birtoklóan megmarkolja a fenekét. Nem szólt egy szót sem, és a lány nem nézett az arcába. De Sid egyszerűen csak tudta, hogy önelégült mosoly ül a férfi arcán. Aligha hibáztathatta, de nem ő volt az egyetlen, akinek lúdbőrzött a bőre. Mindenki jól érezte magát, nem igaz?

A lány a férfi széles mellkasára támaszkodott. A férfi lenézett rá, a szemét szinte teljesen elrejtette a szempillái fátyla.

– Legközelebb talán én kötözlek meg téged – motyogta elgondolkodva, és nem is volt biztos benne, hogy a férfi hallja-e.

De Aden hallotta, és a reakciója azonnali volt.

– Engem senki sem kötöz meg, Sidonie! – A hangja kemény volt, a keze a lány fenekén hirtelen megingathatatlan. – Soha!

A férfi hirtelen megmozdult, úgy emelte le a nőt a mellkasáról, mintha semmit sem nyomna, és sima izmai ruganyosságával leugrott az ágyról. Óvatosan bánt vele, de nem időzött. Sid felült törökülésbe, és figyelte, ahogy a férfi átsétál a szobán, és eltűnik a fürdőszobában. Egy perccel később felhangzott a zuhany, és a nő felsóhajtott.

Idióta volt. Persze, hogy nem akarta, hogy megkötözzék. Nem osztotta meg vele a múltját? Egy olyan erős férfinak, mint Aden, nem lehetett könnyű bevallania neki, hogy korábbi életében rabszolga volt, hogy nála sokkal gyengébb embereknek kellett alávetnie magát – férfiaknak és nőknek egyaránt –, hogy megvették és eladták, hogy úgy használták, mint egy darab vagyontárgyat.

Az idióta nem volt elég durva jelző. Egy seggfej volt. Lemászott a nagy ágyról, eltökélten, hogy ezt helyrehozza valahogy. Író volt, a fenébe is. A szavaknak kellene az erősségének lenniük. A komódhoz ballagott, ahol a kevés ruhája volt elrejtve, és rájött, hogy előbb le kell zuhanyoznia. Ragadt az izzadságtól és... más dolgoktól. A zuhany még mindig csobogott, és az agyának nem okozott gondot, hogy felidézze Aden nagy, erőteljes, meztelen testének képeit, ahogy a gőz betölti az üvegkalitkát, a forró víz szeretettel ömlik a sima izmok és a bőr minden egyes centiméterére...

Kirázta magát a fantáziából. Aden nem hívta, hogy csatlakozzon hozzá. Épp ellenkezőleg. Még az ajtót is bezárta.

Seggfej, átkozta magát ismét.

De még mindig nem tudott tiszta ruhát húzni a büdös, ragacsos testére. Ahogy meztelen sem akart lenni, amikor Aden végre kijön a fürdőszobából. Persze, látta már, és valószínűleg meg is nyalta minden porcikáját, de az akkor volt. Ez meg most volt, és ha a férfi dühös volt rá, nem akart a legsebezhetőbb állapotában szembesülni vele.

Körülnézett. Aden korábban hosszú ujjú pólót viselt. Azt is felvehetné, amíg... Fintorogva rájött, hogy a férfi minden ruháját összeszedte a zuhanyzó felé menet. Ez az ő szerencséje. Egy rendmániásba szeretett bele. Megoldás után kutatva, és arra számítva, hogy a zuhany bármelyik pillanatban elzáródhat, megakadt a szeme egy antik szekrényen a túlsó falnál. Talán volt ott valami, amit felvehetne, egy köntös vagy egy másik ing.

Odament a magas, szekrényszerű bútordarabhoz. A komódhoz hasonló kialakítású volt, virágmotívumos rácsos kivágásokkal, de a betétek teknőspáncélból voltak, és olyan vékonyra voltak vágva, hogy amikor kinyitotta az ajtaját, a fény gazdag arany és csokoládébarna színben ragyogott át rajta. Végigsimított az ujjaival a gyönyörű kidolgozáson, miközben teljesen kinyitotta az ajtót... és aztán csak bámulni tudta, amit odabent talált.

Nem köntös, vagy másik ing lógott odabent. De ami ott volt, az annyi különböző érzést keltett benne, hogy képtelen volt mindet feldolgozni. Tudta, hogy Aden domináns, és sejtette, hogy a dominanciája több, mint egy egyszerű alfahím személyiség, de ez... ez... ezek korbácsok és láncok, bilincsek és hevederek, nyakörvek és szemkötők, és más dolgok voltak, amiket csak megtippelni tudott.

Nem hallotta, hogy kinyílt a fürdőszoba ajtaja, nem tudta, hogy Aden ott van, amíg meg nem érezte a melegét a még mindig meztelen hátán, és a bőrének friss szappanillatát. A férfi karja átnyúlt a nő felett, és leemelt egy korbácsot a kampójáról. Bőrből volt, világosbarna szarvasbőrből, ami megtévesztően puha külsőt kölcsönzött a többszörös ágainak.

Aden végighúzta a puha szarvasbőrt a nő meztelen mellén, és Sidonie érezte a többszörös farkak mindegyikét, ahogy azok addig csúsztak a megduzzadt mellbimbóján, amíg az már sajgott. A lélegzete egyre egyenetlenebb lett, és a szíve percenként egy mérföldet vert. De nem félt. Kivételesen fel volt izgulva, nedves forróság csöpögött még mindig ragacsos combjai között.

Aden a nő füléhez eresztette a száját.

– Tudod, mire gondoltam, amikor először megláttalak, Sidonie?

Sid megpróbált valami okosat kitalálni, valamit, ami megtörte volna a kibírhatatlan erotikus feszültséget, ami a helyére fagyasztotta. De csak némán rázta a fejét.

– Arra gondoltam, milyen szépen mutatna a halvány bőröd a korbács alatt – dorombolta, miközben a korbácsot végigvezette a mellek ívén le a hasáig. Elidőzött a lány duzzadt szeméremajkai fölött, megfordította a korbácsot, és a combjai között simogatta a kemény nyelével, mielőtt a többszörös ágak lesiklottak a csípőjén át a lábszárára.

Figyelmeztetés nélkül a levegőbe csattintotta a korbácsot, hagyta, hogy a lány érezze a szarvasbőr legapróbb csókját a combján. Sid megborzongott, mellbimbói a vágy kemény pontjai, punciját átitatta a forróság. Aden addig csökkentette a köztük lévő kis távolságot, amíg a teste egy vonalban nem volt az övével, megkeményedett farka a lány fenekének ívéhez simult. A nő lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a feje a férfi vállának dőljön.

Aden ajkai Sid nyakára tapadtak, és a lány felnyúlt, ujjait a férfi tarkójára fonta, simogatta, magához szorította.

– Megmutassam neked, Sidonie? Szeretnéd látni, milyen szép lenne a bőröd?

Sid megremegett, félt bevallani saját vágyait.

– Azt akarom, hogy megdugj – mondta olyan halkan suttogva, hogy nem volt biztos benne, hogy a férfi hallotta, amíg annak karja a dereka köré nem fonódott, és a nő meg nem pördült. Mielőtt még levegőt vehetett volna a meglepetéstől, Sid az ágyra hajolva találta magát, a feneke a levegőben, a lábai terpeszben, ahogy Aden szétlökte a lábát.

A férfi vastag ujjai a nő lábai közé merültek, szétfeszítették az ajkait, tesztelték a nedvességét, és csúszósnak találták az izgalomtól. – Csuromvizes vagy, habibi – dorgálta a férfi. – Milyen rossz kislány!

A keze végigsimított a lány résén, összegyűjtötte a nedvességet, és végighúzta a feneke bőrén, mintha csak azt akarná demonstrálni, hogy mennyire nedves.

– Kérj szépen! – motyogta, a hangja dübörgő morajlás volt. – És megadom neked, amit akarsz. Amire szükséged van.

– Aden – suttogta a lány, a szavak a kiszáradt torkát súrolták. – Menj a picsába!

A férfi válaszkuncogása túlságosan is boldog volt. Mintha azt remélte volna, hogy a lány szembe fog szállni vele.

– Rossz kislány! – sziszegte egyenesen a fülébe.

A lány hallotta a korbács suhogását, mielőtt megérezte volna a csókjának szúrását. A puncija összeszorult, és csak nyögni tudott, a háta ívbe feszült, ahogy felajánlotta magát, a teste könyörgött azért, amit az agya nem volt hajlandó elismerni.

– Rózsaszín és szép – duruzsolta Aden, majd a korbács ismét suhintott, a másik farpofájára. – Mmm – mondta elismerően. – Szép!

– Aden – mondta a lány, és próbált nem nyafogni.

– Igen, Sidonie?

Sid lenyelte a torkát fojtogató vágycsomót, testének minden idegszála megfeszült, a szakadék szélén lógott, és felszabadulásért kiáltott. – Tényleg szükségem van...

Esélye sem volt befejezni a mondatot. Aden egyik erős keze a derekára simult, és a helyén tartotta, majd a farkát egy hosszú, kemény lökéssel belé nyomta, amely mélyebbre hatolt, mint azt a lány elképzelhetőnek tartotta volna. Érezte, ahogy a férfi egészen a méhéig, egészen a szívéig hatol, ahogy egyenletes ritmusban mozog ki és be, miközben a mellkasát az ágyba nyomta, és meggörbítette a hátát, arra invitálva a férfit, hogy még mélyebbre hatoljon.

Aden az egyik kezével a lány hosszú hajába markolt, az ujjai köré tekerte, miközben mélyen a háta fölé hajolt, és hátrafelé rántotta a fejét, felfedve a nyakát.

– Az enyém! – morogta a férfi a lány forró bőrére. És ez volt az egyetlen figyelmeztetés, mielőtt az agyara az ereibe mélyedt, és Sid egész teste megrándult az orgazmustól. Sikolyát az ágytakaróba fojtotta, csípője Aden ellen vonaglott, miközben a férfi ujjai a teste alá és mélyen a combjai közé csúsztak, belemerültek a nedvességébe, amíg meg nem találta a csiklóját, majd addig simogatta és csípte, amíg Sid azt hitte, hogy meghal, ahogy az érzés hullámról hullámra végiggördült a testén, megperzselve az idegeit, olyan szorosan megfeszítve az izmait, hogy már nem tudott mozogni, csak érezni, miközben Aden vastag farka tovább dübörgött benne, miközben a férfi birtokló vicsorgása megborzongatta a bőrét.

A férfi felemelte a fejét, agyarai kicsúsztak a lány vénájából, lehelete selymesen simított végig a nyak kipirult bőrén.

– Mondd ki! – követelte, nyelve durván nyalogatta a sebeket.

Sid nehezen értette meg Aden szavait, elméje ködös volt a boldogságtól, szinapszisait elborította az érzés.

Aden keze élesen a fenekére csapott, és a lány felnyögött.

– Mondd ki! – ismételte meg a férfi.

A lány erősen gondolkodott, aztán végül rájött, mit akar a férfi.

– A tiéd – egyezett bele zihálva. – A tiéd vagyok!

Aden üvöltése a csúcspontján úgy hangzott, mint egy győzelmi kiáltás, a forró felszabadulása betöltötte a nőt, és egy végső orgazmust indított el, amitől legyőzte a túl sok érzelem, túl sok érzés, amelyek mind egymásra torlódtak, és mind azt követelték, hogy egyszerre érezze.

Aden Sid izzadt hátára rogyott, mélyeket lélegzett, ahogy beszívta az oxigént, egyik karját a lány oldalára támasztotta, a másikkal gyengéden simogatta az arcát.

– Lélegezz, habibi! – mormogta, a nyelve végigsimított a lány arcán, megízlelve a könnyeit.

Sid bólintott, és megpróbált csak erre koncentrálni. A légzésre. Belégzés, kilégzés. Lassan és egyenletesen.

– Mit jelent ez? – sikerült megkérdeznie, majd újabb tüdőnyi levegőt szívott be. – Ezt a szót, aminek hívsz.

– Többféle jelentése van, de neked azt jelenti, hogy édesem.

– Habibi – ismételte meg, tesztelve a szótagokat.

– Hmm – értett egyet a férfi. Egyik izmos karját a lány dereka köré csúsztatta, és mindkettőjüket feljebb húzta az ágyra, ahol a párnáknak dőlve a lány ernyedt súlyként simult az oldalához.

– Azt akarom, hogy ma maradj itt! – mondta neki. – Odakint nem biztonságos számodra.

– Úgy érted, mert Silas küldte azt a fickót a vonaton, de nem értem – mondta Sid bosszúsan. – Mit akarhat tőlem?

– Még sosem tartottam magam mellett nőt. Talán azt hiszi, hogy tetszel nekem.

– Szóval én vagyok az egyetlen?

– Hagyd abba a halászkodást, Sidonie! Mit akarsz tudni?

Sid talált annyi energiát, hogy a férfi mellkasára boruljon, így a tekintetük többé-kevésbé egyszinten volt, Aden arckifejezése türelmes humort sugárzott, amitől a nő legszívesebben beleharapott volna valamibe, először is belé. A nő pislogott a gondolatra. Soha nem volt harapós típus, mielőtt megismerkedett volna Adennel. Ha jobban belegondolt, sok mindent nem csinált, mielőtt találkozott volna Adennel. Ez a rosszfiús kaland sokkal többnek bizonyult, mint gondolta. A kérdés csak az volt, hogy mit gondolt Aden, és vajon Sidonie-nak össze fog-e törni a szíve?

– Oké – mondta, remélve, hogy éberebbnek látszik, mint amilyennek érezte magát. – Kedvellek. Valószínűleg jobban, mint kellene, tekintve a... veszélyes foglalkozásodat.

Aden hangosan felnevetett. – Így hívjuk? Az én veszélyes foglalkozásomnak?

Sid a férfi mellkasára csapott. – Ne gúnyolódj! Mit szeretnél, minek nevezzem?

– Vámpír vagyok, Sidonie. Az erőszak a természetemben van. Ha emiatt veszélyes vagyok – és ez kurvára így van –, nem kérek bocsánatot!

– Nem akarok bocsánatkérést. Úgy szeretlek, ahogy vagy.

– Szereted az erőszakot. Te is olyan vérengzős vagy, mint én. Ez egy váratlan bónusz egy ilyen egészséges amerikai lányban.

– A legtöbb ember betegesnek tartaná, nem pedig bónusznak.

– Én nem a legtöbb ember vagyok!

– Az biztos. Akkor mi ez? Én vagyok a hónap íze?

– Ó, ennél biztosan tovább. Legalább hat hétig.

– Aden! – tiltakozott a lány. – Most komolyan beszélek!

– Így van. – A férfi végigsimított a kezével a lány arcán, felemelte izzadt hajának nehéz súlyát, és hátrasimította a vállára. – Én nem gondolkodom örökkévalóságban, habibi. Az örökkévalóság nagyon hosszú idő egy vámpírnak. De szokatlanul kötődöm hozzád. És ha arra gondolok, hogy egy másik férfi akár csak megérinti a kezed, legszívesebben kitépném a szívét. Ez megteszi?

Sid boldogan elmosolyodott, majd nyújtózkodott, hogy megcsókolja a férfi száját. Gyorsnak szánta, de mint mindig, Adennek is megvoltak a saját tervei. Egyik kezét a lány tarkójára tette, a másikat a háta köré fonta, és a helyén tartotta, elmélyítette a csókot, a nyelve az övé köré csavarodott, a szája minden centiméterét megízlelte, amíg Sid érezte, hogy ismét felébred a lehetetlenül erős vágy. Felnyögött, amikor Aden az alsó ajkára zárta a fogait.

– Késő van – mormolta a férfi. – A nap már majdnem felkelt.

Sid szótlan tiltakozásnak adott hangot. Nem akarta átadni a férfit a napnak, vagy bármi másnak.

Aden dübörgő morgással maga alá gurította a lányt, ujjai csalhatatlanul a lány átázott puncijához vándoroltak. Sid felemelte a csípőjét, néma követelésként a férfi keze ellen lökdösődött, szélesebbre tárta a lábait, amikor a férfi ügyes ujjai belemerültek a hüvelyébe, a hüvelykujja pedig körbejárta a csiklója feszes bimbóját. A nő kezdte megragadni a férfi kezét, bár azt nem tudta volna megmondani, hogy azért, hogy a sebezhető húsához szorítsa, vagy azért, hogy elhúzza onnan. Nem számított, mert Aden vicsorgó figyelmeztetéssel ráharapott az ajkára.

Sid tiltakozásul felkiáltott, de a kezét végigcsúsztatta a férfi erőteljes karján, végigsimítva a sima izmokon egészen a vastag válláig, mielőtt ujjait a hajába fonta. Csókjuk egyre mélyebbé, vadabbá vált, ahogy a férfi tovább simogatta, ahogy a puncija kezdett megfeszülni az ujjai körül. A csiklója elviselhetetlenül érzékeny volt, a férfi hüvelykujjának minden egyes simogatása újabb gyönyörrel töltötte el, a mellbimbóit a gyönyörű érzés kemény gyöngyeivé változtatta, ahogy a férfi mellkasának durva szőrzetéhez dörzsölődtek.

Az orgazmus hullámként gördült át rajta, megállíthatatlanul, még ha megpróbálta volna is. Aden ujjai tovább dugták, a hüvelykujja állandó nyomást gyakorolt a csiklójára, amíg a hullám össze nem csapott, és a nő bele nem sikoltott a szájába, a háta felemelkedett az ágyról a csúcspont erejétől, a férfi súlya volt az egyetlen dolog, ami megakadályozta, hogy lezuhanjon az ágyról.

Aden megcsókolta, lenyelte a lány sikolyait, és amikor a sikolyai könnyekké váltak, mert túl sok volt az egész – túl sok érzés, túl sok szerelem, a fenébe is, Aden a lány sírását is lenyelte, lepuszilta a könnyeit, miközben a lány belekapaszkodott, nem akarta elengedni.

A férfi tartotta őt, miközben elaludt a karjaiban, amíg a távolban, a hosszú folyosó végéről meg nem hallotta a liftcsengő jellegzetes trillázását, ahogy az ajtók bezárultak, és a kabin le nem ereszkedett az ötödik emeletre, a mai napra.

Aden lesöpörte a lány izzadt haját az arcáról.

– Ez a szoba hamarosan bezárul, Sidonie.

A lány szeme nehezen nyílt ki. – Itt ragadok majd? – motyogta félálomban.

– Nem – mondta a férfi, és kissé felnevetett. – Addig maradhatsz itt, ameddig csak akarsz. Zuhanyozhatsz...

A lány szeme villámgyorsan kinyílt, hogy megnézze, vajon a férfi gúnyolódik-e a zuhanyzós megjegyzéssel. A férfi rákacsintott, ami szinte bármit jelenthetett, de a nő túl fáradt volt ahhoz, hogy rájöjjön, és amúgy is túl fáradt ahhoz, hogy bármit is tegyen ellene.

– Ne siess! – folytatta a férfi. – De ha egyszer elhagyod a lakosztályomat, napnyugtáig nem jöhetsz vissza. Szóval győződj meg róla, hogy mindened megvan, amire szükséged van.

– Mmké – motyogta, készen arra, hogy visszaaludjon.

– Sidonie, figyelsz te rám? Nyisd ki a szemed!

A lány erőlködve felemelte a szemhéját, és a férfira meredt.

Ezúttal még csak nem is tett úgy, mintha nem nevetne, ami elárulta neki, hogyan nézhet ki. A lány fintorogva nézett rá, mire a férfi arckifejezése halálosan komoly lett, de nem gondolta, hogy ennek bármi köze is van a fintorához.

– Ez fontos – mondta a férfi, ujjaival az állát fogva, és arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. – Ne hagyd el az irodát! Használhatod a számítógépeket, a telefonokat, amit csak akarsz. Hamilton és a biztonsági csapata az ötödik emeletet fogja őrizni, úgyhogy itt fent biztonságban leszel. Megértetted?

A lány bólintott.

– Mondd ki!

– Megértettem – mondta mogorván, és elhúzta az állát a férfi ujjai elől. – Tudod, még nem dugtad szét teljesen az agyamat!

– Még nem – mormogta a férfi mosolyogva. – Itt az idő, habibi! Adj egy jó éjt puszit!

A lány a férfi nyaka köré fonta a karját, és megcsókolta, lágyan és csábítóan, mindent, amit érzett, mindent, amit nem tudott hangosan kimondani, a csókba fektette.

– Jó éjt, Aden! – suttogta, majd meglepetten megrándult, amikor a pajzsok lehullottak a szomszédos szoba ajtaja fölött.

Idegesen felnevetett, ostobának érezte magát, amiért reagált, de Aden csak mosolygott. Kihúzta alóluk a takarót, amíg mindketten az ágy tiszta lepedőjén nem feküdtek, aztán hátradőlt a párnákra, és lehunyta a szemét.

Egyik lélegzetvétel és a következő között Sid tudta, hogy a férfi... elment. Nem halott. Csak már nem volt ott.

Sid sokáig nézte a férfit. Még mindig lélegzett, bár már nem olyan mélyen és nem olyan gyakran. A fülét a mellkasához tapasztotta, és hallotta, hogy a szíve nagyon lassan, de egyenletes, erős ritmusban ver.

Valahol odakint sütött a nap, és csapdába ejtette az ellenségeiket a lyukakban. De ő, Aden és a többiek itt voltak. És biztonságban voltak, még egy napig.

Ő hitt ebben. Tényleg hitt benne.

Tizenhatodik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Sid elheveredett a tévé előtti bőrkanapén, a laptopot az ölében tartva, egy üveg hideg vízzel és egy energiaszelettel a keze ügyében. Egy dologra nem gondolt Aden, amikor azt mondta neki, hogy maradjon itt egy napra – az irodai ételválasztékra. Azaz az emberi ételekre.

Alkoholból viszont bőven akadt. Úgy látszik, a vámpírok úgy ittak, mint a gödény. Ki gondolta volna?

Volt egy egész polcnyi palackozott víz is a nagy hűtőszekrényben, amely az iroda aprócska konyhájában a legtöbb helyet elfoglalta. A többi polcon vért tartalmazó zacskók sorakoztak, olyanok, amilyeneket egy vérbankban találhatók. Sid azon tűnődött, vajon milyen ellátási láncuk van. Dresner elmondta neki, hogy az emberek önként jelentkeznek az éjszakai klubszerű vérházakban, ahol vámpírokkal buliznak, és hagyják, hogy a vénájukból igyanak. De honnan származott a többi? Elképzelte, hogy minden a vámpírok tulajdonában lévő éjszakai klubban van egy külön helyiség, ahol mindig készenlétben áll a képzett vértvevő nővérkékből álló személyzet, akik csak a véradókra várnak. Sütemény és narancslé áll rendelkezésre.

Sid kuncogott. Elég vicces volt, de valószínűleg nem is állt messze az igazságtól. Ha jobban belegondol, ő sem bánta volna, ha most azonnal kap egy kis sütit és narancslevet. Talált egy zacskó állott chipset, amit valaki hónapokkal ezelőtt hagyhatott hátra.

Hála Istennek a hátizsákjának és az energiaszeleteknek, de mire eljön a napnyugta, már a legközelebbi étterem felé venné az irányt, hogy valami igazi ételt egyen.

Addig is feltalálja magát. Lezuhanyozott és átöltözött, érezte minden megfeszült izmát, minden egyes finom, érzékeny húsdarabkáját. A női testnek különleges fájdalma volt a szex után, a használt izmok, a titkos helyek dörzsölése és behatolása. Sid nem volt ártatlan; volt már tapasztalata ezzel a fájdalommal. De ilyen még soha sem volt. Az Adennel való szex olyan volt, mint semmi más, amit eddig ismert, semmi olyan, amiről valaha is gondolta volna, hogy létezik. És alig várta, hogy újra megismétlődjön.

Elmosolyodott magában, és azt kívánta, bárcsak ott lehetne, amikor Aden felébred, elképzelte, ahogy kinyílik a szeme, széles mellkasa kitágul, ahogy a tüdeje az éjszaka első mély lélegzetét veszi. És akkor megfordul, a nagy karjaiba vonja, a teste alá vonja, egyik combja az övé közé csúszik, kemény farka az ő combjához simul...

Ő maga is mély lélegzetet vett. Érezte, hogy egyre nedvesebbé válik, a puncija sajgott, ahogy eszébe jutott Aden vastag hosszának érzése, ahogy bele- és visszacsúszik.

– Jézusom, Sid, szedd össze magad! – motyogta, és visszaterelte a figyelmét a számítógép képernyőjére és a cikkre, amit az amerikai rejtett rabszolgaságról írt. Ez hideg vízként csapott le minden izgalomra, amit eddig érzett. Ez volt az oka, amiért itt volt. Az Adennel való találkozás minden szempontból elképesztő szerencse volt, de a vámpírok világába való bejutásának az volt a célja, hogy leleplezze a vámpírok tiltott üzleti gyakorlatát.

Itt a volt a meghatározó szó. Minden szándéka az volt, hogy fellázítsa a parasztokat fáklyákkal és vasvillákkal, hogy Klemenst a fénybe rángassa, és hagyja elégni. De most Aden lenne az, akit leleplezne, és ez nem fog megtörténni. Bármilyen bűnöket is követett el, a nők rabszolgasorba taszítása biztosan nem tartozott közéjük. Néhány éjjel ezelőtt kegyetlenül megölte az összes rabszolga-kereskedőt, de amikor magukról a rabszolgákról volt szó, óriási figyelmességet tanúsított. Ismerve a hátterét, ez érthető volt a lány számára, de nem mindenki jött volna ki a szörnyű tapasztalatokból úgy, hogy együttérez másokkal. Tanulmányok újra és újra kimutatták, hogy a legrosszabb bántalmazók közül néhányan maguk is bántalmazottak voltak. Aden jellemének erejéről árulkodott, hogy inkább a gyengék védelmezését választotta.

De Sid történetét még mindig el kellett mesélni. Az amerikaiaknak tudniuk kellett, mi zajlik az orruk előtt. Talán csökkenteni tudná a vámpír szempontot. Az a tény, hogy a rabszolgatartó kört vámpírok irányították, nem volt olyan fontos a dolgok általános összefüggésében. Rengeteg ember is volt a tápláléklánc végén.

Megcsörrent a mobilja, és ránézett. Megint a legidősebb bátyja volt az. A hétvége óta hívogatta, tudni akarta, mi van vele, miért hagyta ott nemcsak a bulit, hanem az egész várost is ilyen hirtelen. Kíváncsi volt, mit szólna, ha elmondaná neki az igazat, hogy egy vámpírral van kapcsolatban, és nem is akármilyen vámpírral, hanem a Középnyugat következő urával. Valószínűleg rá küldené a kényszerzubbonyos dokikat.

Sid megérintette a nyakát. Érzékeny volt, de a sebek már majdnem eltűntek. Ha nem lett volna olyan halványbőrű, valószínűleg semmi sem látszana rajta, egyáltalán nem lenne nyoma a vámpírharapásnak.

A telefonja még mindig csörgött. Még két csörgés, és a hangpostára kapcsol. Ezúttal tényleg fel kellene vennie. Ha a bátyja, Jamie nem hallja meg hamarosan a hangját, akkor szól valakinek, hogy kopogtasson be a lakása ajtaján. És ha senki sem nyit ajtót, akkor a házmestert is bevonja. Jamie nagyon komolyan vette a legidősebb gyerekként rá háruló felelősséget. Különösen, ha a kishúgáról volt szó.

Kilehelt egy elnyújtott sóhajt, és felvette a telefont.

– Szia, Jamie!

– Épp ideje volt már! – kiabálta. – Eltűnsz a buliból, aztán még csak fel sem veszed a telefont?

– Sajnálom! Nem kaptad meg az e-mailemet?

– Komolyan, Sid? Már két napja hívogatlak!

– Sajnálom – ismételte meg. – Tudod, milyen vagyok, amikor befejezek egy történetet.

A férfi értelmetlenül morgott valamit, de azt mondta: – Szóval a rabszolga-történet majdnem kész?

– Majdnem – értett egyet a nő.

– Akkor hazajössz?

Sidnek végig ez volt a terve. A Chicagóba költözése csak ideiglenesnek volt tervezve. Néhány hónap, hogy megírjon egy történetet a drogokról és az erőszakról, aztán hazatér a külvárosba. De a drogsztoriból rabszolgatörténet lett, aztán Janey meghalt, és a rabszolgatörténetből keresztes hadjárat lett, hogy leállítsa az egész csúnya dolgot. És most már majdnem két év telt el azóta, hogy elhagyta a szülei biztonságos és meghitt külvárosát a nagyváros vadonjáért.

Ha Jamie két héttel ezelőtt tette volna fel ugyanezt a kérdést, akkor azt mondta volna, hogy igen, elhagyja Chicagót, és hamarosan hazajön. Egy hónap múlva lejár a lakásbérleti szerződése, és már nagyon várta volna, hogy elhagyja a nagyvárost, és visszatérjen a szülei csendes, kényelmes külvárosába. Semmi sem tartotta itt.

De most, hogy találkozott Adennel, a gondolattól, hogy elhagyja Chicagót, megsajdult a mellkasában, mert ez azt jelentette, hogy őt is el kell hagynia. És nem tudta, hogy képes-e erre.

– Nem tudom – válaszolta őszintén Jamie kérdésére.

– Anyának hiányzol, tudod. Apának is, de anyának különösen.

– Tudom, és sajnálom. De... Még nem döntöttem el.

– Hmm. Úgy hallottam, Will megnősül – puhatolózott óvatosan, mintha csak tesztelné a dolgot.

– Nem ezért maradok Chicagóban, Jamie – mondta neki türelmesen. – Will és én már régóta nem vagyunk egy pár.

– Csak gondoltam, ellenőrzöm. Nem szívesen törném össze a srác csontjait, de tudod, hogy megtenném, ha bántana téged!

– Will soha nem bántana engem! – Nem tette hozzá, hogy ez is a probléma része, hogy Will egyszerűen túl udvarias, mint minden férfi, akivel eddig találkozott. Ő maga sem jött rá erre, amíg nem ismerte meg Adent. Úgy látszik, egy olyan férfira volt szüksége, akinek van tartása.

– Oké, nos... Jövő héten a városban leszek – mondta Jamie. – Ebédelhetnénk, vagy vacsorázhatnánk együtt. Főzhetsz nekem!

Sid egy elutasító hangot adott ki. – Igen, persze! Elvihetsz valahova, mit szólsz hozzá?

– Hogy fogsz valaha is férjet szerezni, ha nem főzöl, kicsi lány?

– Ki mondta, hogy keresek egyet?

– Anya unokákat akar.

– Anyának van két tökéletesen jó fia, akik majd hozzák neki őket. – Egy kis szünetet tartott. – Hacsak nincs valami mondanivalód? Talán a korai magömlés nem működik olyan jól?

– Baszódj meg!

– Na, ez már beteges!

– Jézusom, Sid, ez undorító! Túl sokáig lógtál a rossz emberek között.

– Lehetséges.

– Nézd, nekem most mennem kell, de jövő héten mindenképpen találkozunk, oké?

– Persze! Hívj fel, ha ideértél, majd kitalálunk valamit.

– Szeretlek.

– Én is szeretlek. – Sid megszakította a kapcsolatot, majd félretette a számítógépét, és felült, hirtelen nyugtalanságot érzett. Talán a bátyja hívása miatt, ami megpróbálta visszarángatni a megszokott környezetébe. Ha a családján múlna, Sid soha nem hagyná el a külvárost. Férjhez menne, szülne néhány unokát, akiket az anyja elkényeztethetne, ha nem is Will-lel, de egy hasonlóan megfelelő emberrel. A „megfelelő” azt jelenti, hogy egy közülük – fehér, művelt és tehetős. Nem tudta, hogy Adennek milyen iskolai végzettsége volt, de nyilvánvalóan rengeteg pénzzel rendelkezett. Másfelől viszont egészen biztos volt benne, hogy mindentől függetlenül, a megfelelő nem egy vámpír.

Szüksége volt arra, hogy kinyújtóztassa a szextől megfáradt izmait, és kétségbeesetten valami másra akart gondolni a közeljövőn kívül, ezért felkapott egy üveg vizet, és elindult a folyosó felé. Aden irodája egyike volt a három, egymással összekapcsolt helyiségnek, a recepciós rész volt az egyetlen, amelyből ajtó nyílt a folyosóra. A másik két szoba a recepciós részből nyílt, Aden irodája volt a legnagyobb a három közül, és az egyetlen, amelyik ablakkal rendelkezett. A nappali, ahol ő lógott, egy másik szoba volt, kis konyhával és férfibarlang hangulattal.

A folyosóra kilépve Sid megállt, és szétnézett mindkét irányba. Aden lakosztálya, és amiről feltételezte, hogy a többi vámpír lakosztálya, mind jobbra volt tőle, biztosítva a nehéz vörös ajtók mögött. A másik oldalon, Sidtől balra volt a lift, és ez volt az egész. Ahogy ott állt, hirtelen megdöbbentette a szinte teljes csend. Nem csörgött a telefon, nem szólt zene. Csak a fűtőrendszer által keltett halk légmozgás hallatszott, semmi más.

Hirtelen nagyon egyedül érezte magát. És nagyon sebezhetőnek. Nem egyszerűen saját maga miatt, hanem Aden és a többi vámpír miatt. Valamiféle háború zajlott ebben a városban. Nevezhető kihívásnak vagy versenynek, de vámpírok haltak meg jobbra-balra. Mi van, ha Aden egyik ellensége úgy dönt, hogy piszkos játékot játszik, és nappal támad? Vajon a vámpírkultúrának voltak szabályai az ilyen dolgokra? Ez az a fajta kérdés volt, amit Dresner professzornak is feltehetett volna nem is olyan régen. De most a saját ítélőképességére kellett hagyatkoznia, és az agya azt súgta neki, hogy ha véletlenül valamelyik ellenségnek sikerülne feljutnia erre az emeletre, Aden és a katasztrófa között csak ő állhat.

Megpördült, és a hátizsákjához indult, amelyet a nappaliban hagyott. Nem szólt Adennek a fegyveréről, mert úgy gondolta, hogy a férfi nem helyeselné. Különben is, csak azt bizonygatta volna, hogy nincs szüksége a saját védelmére, mert a biztonsági intézkedései ki fognak tartani, hiszen Earl Hamilton őrzi az ötödik emeletet, és a magánliftet is lezárták. De birodalmak vesztek már el, mert a vesztes sebezhetetlennek hitte magát, és Sid tanult eleget ahhoz, hogy tudja, senki sincs tökéletes biztonságban. Ha a támadók hajlandóak voltak meghalni, bárkit el lehetett kapni. És ha Sid valamit megtanult a vámpírokról, az az volt, hogy a követőik bármit megtesznek a vámpír mesterükért... vagy úrnőjükért.

A hátizsákjához lépett, és elővette a 9 mm-es, szubkompakt Glockját. Nem tűnt soknak a nagy Glockokhoz képest, de elég volt ahhoz, hogy megállítson egy embert, és mivel a nap magasan járt az égen, csak emiatt kellett aggódnia. Sötétedés után Adennek már nincs szüksége az ő kis tűzerejére. Több mint képes volt megvédeni magát.

Felhúzta a pólóját és a farmerját, a dereka köré csavarta a haspántot, majd mindent visszahúzott a helyére. Eredetileg azért választotta a haspántos pisztolytáskát, mert nem akarta reklámozni, hogy fegyver van nála. Mivel a pánt alsó széle a nadrágja övrésze alá volt dugva, és a szokásos gyapjú kapucnis pulóvere további réteg rejtőzködést biztosított, senki sem tudta volna, hogy fegyvert visel, hacsak nem veszik a fáradságot, hogy megmotozzák. És ha valaki eléggé ellenőrzése alatt tartotta ahhoz, hogy megmotozza, a harcnak valószínűleg már vége volt.

Ellenőrizte a tíz töltényt tartalmazó tárat, majd a helyére csapta, utána megmozgatta a csúszkát, és betöltött egy töltényt. A lőfegyveroktatója ezt forró üzemmódnak hívta. Megspórolt néhány másodpercet az első lövésnél, és néhány másodperc, ahogy az oktató hangsúlyozta, lehet, hogy csak ennyi állt a rendelkezésére.

Becsúsztatta a Glockot a helyére, és a tartalék tárat a saját külön zsebébe tette, majd magára húzta a hosszú ujjú pólóját, de a kapucnis pulóverét egyelőre nyitva hagyta. Kissé pisztolyhősnek érezve magát, visszalépkedett a folyosóra, és elsétált a lifthez, ahol néhány percig bámulta az emeleti kijelzőt, amíg az egyenletesen világító „1”-es szám villogni nem kezdett a szeme előtt. Gyorsan pislogott, és úgy döntött, hogy ez nem fog megváltozni. Senki sem rohamozta meg őket, legalábbis addig nem, amíg ő ott állt és várakozott. És különben is, kezdett megint éhes lenni, és a szánalmas energiaszeleteit a nappali kávézóasztalán hagyta.

Felkapott egy friss üveg vizet a hűtőből, hátradőlt a nagy bőrkanapén, és egy kicsit forgolódott, mire végre talált egy olyan pozíciót, ahol a fegyver nem fúródott a hasába, és nem nyomta a csípőcsontját. Kicsomagolta az első energiaszeletet, bekapcsolta a tévét, és érezte, hogy a szeme szinte azonnal elkezd lecsukódni. Egy óránál többet nem aludt az elmúlt éjszaka. Félretéve az íztelen energiaszeletet, befészkelt a vastag párnákba, és hagyta, hogy elragadja az álom.

 

Sid egy rándulással ébredt fel, a szíve hevesen vert, ahogy bámulta az ismeretlen szobát, és szemügyre vette a hatalmas tévéképernyőt, amelyen éppen egy csomó hiperaktív vetélkedő versenyzőt láthatott, akik némán ünnepeltek. Aden irodája, jutott eszébe. Aden irodájában volt, és valami felébresztette. Felült, és megnézte a mobilján az időt. Alig volt dél. Hosszú órák voltak még előtte, és kezdte gyűlölni az itt bezártságot.

Éppen a vizes palackjáért nyúlt, ujjai még nem érintették a műanyagot, amikor meghallotta az utolsó hangot, amire számított. A lift halkan csilingelt, mintha a kabin felfelé tartana, és ő hallotta, ahogy halad az alsó szinteken. Ez ébresztette fel? Olyan csend volt itt, hogy a legkisebb zaj is hangosnak tűnt.

Felállt, és hallgatózott. És újra hallotta. Talán a lift egyszerűen csak fel-le mozgott az alsó szintek között. Talán félreértette, amit Aden mondott, hogy a fülke le van zárva. Vagy talán Earl Hamilton jön fel valamiért. Igen, valószínűleg ez volt az. Talán tudta, hogy a lány itt van, és ellenőrizni akarta.

Lesimította a pólóját, és megnyugtatásul megsimogatta a pisztolyt, majd halkan átsétált a recepción, és visszament a folyosóra, ahol megállt. Csak a fejét dugta ki az ajtónyíláson, a lift felé kukucskált, és várt.

Semmi. Még a korábbi csilingelést sem hallotta. Ez jó volt, igaz?

Kissé gyávának érezte magát az irodában lógva, ezért kimerészkedett a folyosóra. A falhoz simulva, egyik kezével végigsimítva a sima felületen, óvatosan közeledett a lifthez. Hallotta a fülke mozgásának zúgását, a vastag kábelek dübörgő csattogását.

Ott állt a lift mellett, és átkozta magát, hogy milyen idióta. Fel kellett volna hívnia Hamiltont az irodából. Valószínűleg rajta volt a gyorstárcsázón, vagy ha nem, akkor a telefonjában tárolta a számát a múlt reggelről.

Éppen visszafordult volna az irodába, amikor az érkező fülke dübörgése a helyére dermesztette. Bámulva hátrált, félve vette a levegőt, miközben figyelte, ahogy a liftajtók szinte hangtalanul kinyílnak.

A liftből férfiak özönlöttek ki, arcuk és ruhájuk véres volt, kezükben az övénél sokkal nagyobb fegyvereket tartva. A nő felsikoltott, keze a pisztolya lapos dudorára siklott, de túl kevés volt, túl késő. Az egyikük meglendítette az öklét, és elég erősen megütötte, hogy Sid megpördült, és arccal a falnak csapódott, közvetlenül a lift előtt. A torkában vér ízét érezte, és azt is, hogy az orra bedagad az ütés erejétől. Mögötte valaki megragadta a hajánál fogva, és megrántotta, megfeszítve a nyakát, miközben visszarántotta talpra, és egyenesen tartotta. Valaki más a háta mögé csavarta a kezét, és egy műanyag kötegelőt húzott a csuklójára, olyan szorosra rángatva, hogy a műanyag szalag belevágott a bőrébe. Alig volt esélye felnyögni, amikor egy nedves kendőt nyomtak a szájához. Sid nem tudott lélegezni a duzzadt orrán keresztül, ezért a száján keresztül szívta be a levegőt, és majdnem megfulladt az éles, fanyar íztől, küzdve, hogy ne hányja el magát. Primitív ösztöne arra kényszerítette, hogy ismét levegőt vegyen, és csillagok tarkították a szemhéja mögötti sötétséget.

Az utolsó gondolata az volt, hogy élve akarják őt, és ez jó dolog. De nem emlékezett, miért.